Az orlandói MegaConon Carlos Valdes, a The Flash - A villám Ciscója beszélt a 3. évadról, amelynek felvételei később, a nyár folyamán kezdődnek majd el.
A 2. szezon egy érdekes csavarral ért véget, ami megváltoztathatja a sorozat egész jövőjét, a színész nyilatkozata alapján pedig valóban ilyesmire számíthatunk.
"Csupán annyit fogok elárulni, hogy máshogy állnak majd a dolgok, egészen máshogy. Ez nem azt jelenti, hogy rosszabbul, szerintem nagyon is izgalmasan. Ez a különbség fogja befolyásolni Barry útját az évadon keresztül, és úgy gondolom tetszeni fog az embereknek."
Mi lehet az a nagy különbség? Nos, a legszembetűnőbb lehetőség az, [SPOILER] hogy Flash valamiféle törést okozott az időben, mikor megmentette az édesanyját. A képregényrajongók (és azok, akik nézik a DC animációs filmjeit is) már sejtik, hogy mi következik: Flashpoint.
A 2011-es, öt részes miniszériában Barry egy olyan borzalmas alternatív idővonalon találja magát, ahol a hősök és még a gonoszok is teljesen a fejük tetejére vannak fordítva. A világ ráadásul a pusztulás szélén áll, Aquaman és Wonder Woman háborúzásának köszönhetően, amelynek valódi áldozatai azok a hétköznapi emberek, akik a két haderő között ragadtak. Hogy Barry megakadályozza a globális méretű rombolást, ki kell derítenie, hogy mi okozta az idővonal drasztikus megváltozását, majd vissza kell szereznie képességeit és újra megváltoztatnia a múltat.
A The Flash - A villám 3. évada októberben érkezik a képernyőkre, mi pedig nagyon kíváncsian várjuk, hogy végül milyen történetszállal állnak elő a készítők. Addig is, ezen a linken elolvashatjátok a 2. szezonról írt kritikánkat.