Mostanra már egészen biztos mindenki találkozott Frank Castle, alias a Megtorló karakterével: akár az 1989-es Dolph Lundgren-féle adaptációban, akár a 2004-es Thomas Jane nevével fémjelzettben, vagy a 2008-as változatban, melyben a címszereplőt Ray Stevenson keltette életre. De ha ezek mindegyike el is kerülte az óvatlan filmnéző figyelmét, akkor a Netflix új szériája, a Daredevil második szezonjának köszönhetően az a maradék pár emberke is megismerkedhetett azzal, hogy mit is jelképez az a bizonyos fekete alapon fehér koponya és úgy alapvetően az a titulus, hogy "Punisher". Ennek apropójából - és néminemű hiánypótlás gyanánt - engedtessék meg, hogy kitérjünk magára a képregény szereplőjére. Hogy honnét jött, kik alkották, mikor alkották és milyen hírnévre tett szert.
Punisher (avagy, hazai keresztségben: Megtorló vagy Büntető) a hetvenes évek közepén, pontosan 1974-ben lépett be a képregénypiacra nagy dérrel-dúrral, könyörületet nem ismerve, golyónként javítva ezen az elkorcsosult világon. Lévén, hogy a Megtorló nem nevezhető szuperhősnek, a jelenléte üdítőnek hatott a sok csili-vili, színes ruhás, szökdécselő falmászó és egyéb állatfajok között. Ekkor még saját címe nem volt, így először vendégszereplőként lépett színre egy Pókember-sztoriban (pontosítsunk, hogy utána tudjatok keresni: The Amazing Spider-Man #129) és csak később kapta meg a jól kiérdemelt szériáját. Természetfeletti képességek híján Castle csak a furfangos eszére, erőszakos természetére, kemény öklére és gigászi fegyverarzenáljára számíthat a Gonosz elleni küzdelemben - ezzel le is tisztul az a különbözőség, amely elválasztja őt kortársaitól (Pókembertől, Fenegyerektől, a Bosszú angyalaitól, stb.), mely szerint Castle nem tart hegyibeszédet, nem dugja a rossz fiúkat szuperbörtönbe (vagy egyáltalán: semmilyen más börtönbe), nem hagyja őket futni és nem bízik abban, hogy majd egyszer megjavulnak. Frank lelövi őket, mint a kutyákat, nem várva meg a következő, pár év múlva bekövetkező bűncselekményeiket. Ezzel pedig hősünk ellentmond mindannak, amelyért a szuperhősök úgy nagy általánosságban kiállnak, így nemcsak szuperhősnek, de még igazán hősnek sem nevezhetjük, ellenkezőleg: Frank Castle az anti-hős egyik mintapéldánya.
Castle története nagyjából azonos a hetvenes évek óta már klisésnek ható revans-históriákkal, így lényegében egy kalap alá vehető Paul Kersey rendrakásával (a Bosszúvágy című film ugyanúgy 74-es keletkezésű, mint a jelen cikkben tárgyalt képregénykarakter), mely szintúgy egy családi tragédiára vezethető vissza. Röviden: Frank, a vietnami veterán egész családját lemészárolja egy maffiabanda, miután szemtanúik voltak egy kivégzésnek. Frank túléli, mindenki más meghal, bosszút esküszik, utána megy a tetteseknek és legalább annyira lesz kíméletes, mint amennyire ők voltak a családjával és a többi ellenlábasaikkal. Semennyire.
A karakter képregényes életre keltője Gerry Conway volt, aki az idősebb John Romitával alkotta meg a figurát - míg előbbi Castle lelki hátterét, alapvető motivációját hivatott kidolgozni, addig Romitára hárult a feladata annak, hogy megfelelő küllemet kölcsönözzön neki, így példának okáért a koponya-emblémát, mely azóta is védjegyévé vált a Megtorlónak. Magát a nevet azonban nem ők találták ki, hanem Stan Lee javasolta Conway-nek. Habár Castle eredetileg csupán mellékszereplőnek lett tervezve, aki fel-feltűnik néha egy-egy hős történetében, később tisztes sikerre tett szert, mely magát Conway-t is meglepte, melynek folyamodványaként hamarosan saját sorozata lett: először egy fekete-fehér minisorozata Archie Goodwin-tól, majd később Steven Grant által egy másik miniben volt főszereplő 1986-ban, amely szériát követte egy folytatásos képregénysorozat Mike Baron író és Klaus Janson jóvoltából. Utóbbi az előzőekhez képest igen szép kort élt meg. 1987-től 1995-ig tartott a diadalmenet és e 12 év során a fő sorozatból kivált több, kiegészítőnek számító széria is, mint például a The Punisher: War Journal vagy épp a The Punisher War Zone. Csekély eladások miatt azonban 95-ben kaszálta mind a három sorozatot a Marvel, csak hogy alig egy év múlva máris rebootolja azt John Ostrander írásos felügyelete alatt.
Az igazi szakmai siker a figurát illetően Garth Ennis nevéhez kötődik, akinek egy 12 részes miniszériát köszönhetünk és visszaadta a karakternek azt a hírnevet, ami még pályája elején illette őt és miután több szuperhőssel összehozták őt, visszarepítették Frank-et a magányos farkas-állapotába. Ennis kikötötte, hogy kevesebb szuperhőst szeretne ezekben a sztorikban látni és így is lett. Ezen történetek mindegyike kőkemény, földhözragadt bűntörténeteknek bizonyultak, melyek az erőszakos szcenáriókat fekete humorral hivatottak oldani. Szuperhősös mellékzöngék nélkül. A karakter sikere azóta is többé-kevésbé töretlen, bár ennek egyáltalán nem indikátora az a három, nagy vásznas Megtorló-próbálkozás, melyek valamiért mind elbuktak vagy a közönség igényeivel szemben, vagy a meglehetősen szerény bevételt és a gyatra szakmai fogadtatást nézve. Ezen talán változtathat a Daredevil második évada, mely egyébként - azok szerint, akik már ledarálták a szezont - a definitív Megtorlót adja meg nekünk, azt a karaktert, amit a képregényekben is ábrázolnak. Nem elbagatellizálva, nem kifényezve és nem kvázi kiparodizálva (hangsúlyozom: e sorok írója el se kezdte az említett sorozat folytatását, csakis más, elkapott véleményére hagyatkozva írja ezt).
Végezetül pedig idézzük ide magát Gerry Conway-t, aki elmondja nekünk, szerinte miért olyan működőképes többeknél Megtorló karaktere és miért olyan sikeres:
Kiváló Rorscharch-teszt. Aminek köszönhetően megállja a helyét az, hogy bármit beleképzelhetsz, mondjuk Pókemberrel ellenben, aki az aki és nem szabad megváltoztatni. A Megtorló egy vékonyka karakter, de ez lehetővé tesz egy rakás eltérő interpretációt és különböző szemszögeket a megközelítését illetően.
Conway ezzel rátapint a lényegre: az egyszerűség bizony sokszor üdvösebb, hiszen magában hordozza a komplexitás lehetőségét. Ezért a Megtorló egyszerre lehet agresszív énünket kielégítő erőszakorgia (hasonlómód egy rakás nyolcvanas évekbeli másodvonalú akciófilmhez) és lehet karakterrajz egy pszichotikus alakról, akinek egyetlen önkifejezési eszköze az erőszak. Mindenki eldöntheti, mit szeretne látni.