A VIASAT 3 és az SDI Media jóvoltából egy egész napot szentelhettünk arra, hogy belessünk a Flash - A Villám magyar változatának készítésébe. Nem győztem hangsúlyozni a színészeknek, hogy számomra mennyire szürreális velük beszélgetni, hiszen eddig jobbára csak hangok voltak külföldi színészek arcai mögött, de ezt mindegyikük egy nagyon kedves mosollyal nyugtázta. Olykor azért mi is mókás helyzeteket eredményeztünk: Széles Tamásra, aki épp a reggeli kávéját próbálta kikönyörögni az automatából szabályosan rávetettük magunkat - egy heveny szívroham kíséretében - csakhogy gratuláljunk neki a temérdek remek munkáért, amit nekünk, mint nézőnek okozott, Molnár Piroska pedig miután végzett az Amerikai Horror Story - Hotelaktuális részének szinkronjával teljesen meghatódott, amikor rájött, hogy nem a szinkronrendezőhöz, hanem hozzá jöttünk, csakhogy kifejezzük a hódolatunkat. Az egyik percben Harsányi Gábor jött velünk szembe a folyosón és köszönt illedelmesen, a másikban pedig azt láthattuk, amint Kautzky Armand éppen egy dokumentumfilmet narrál, szinte hibátlanul, akkor pedig szó szerint kislányos sikongatásban törtünk ki, amikor a Mr. Bean animációs sorozat szinkronfelvételeire betipeg a 86 éves Kassai Ilona és a lehető legnagyobb profizmussal szólaltatja meg a 200 milliomodik nagymama karaktert anélkül, hogy az kicsit is unalmas volna. De természetesen ezek csak az apró kis bónuszok voltak, hiszen a lényeg az volt, hogy beleshettünk a kulisszák mögé, hogyan ültetik át magyarra kedvenc gyorshajtónk kalandjait.
Meta-humánok
Akár magukra aggathatnák a képregények világában ismert kifejezést a szinkronizáló színészek is (mert nincs olyan, hogy szinkronszínész!), ugyanis hihetetlen munkabírásról tesznek tanúbizonyságot. A szinkronstúdióban már reggel zajlik az élet és ilyen pörgés megy egész nap: Czető Roland már ekkor egyik stúdióból vándorol a másikba, Ruttkay Laura is mielőtt próbára rohanna, elmondja a szövegét, Aprics László folyamatosan "papázza" Szabó Mátét, miközben az egyik dialógusnál egy kicsit több játékosságot kér tőle, Szatory Dávid fiatal kora ellenére amint beáll a mikrofon mögé, hihetetlen profizmussal ki is zárja a külvilágot, Schneider Zoltán pedig miután feldörmögte Joe West szövegeit, siet is az esti előadásra. De kezdjük az elején. Alig múlt fél 9, és Szilágyi Csengét (Iris megszólaltatóját) már javában instruálja a legendás szinkronrendező Aprics László, oldalán Policza Imre hangmérnökkel. "Ez marha jó!" - lelkendezik a fiatal színésznő, amikor egy extra látványos jelenetet szinkronizál éppen, és ez nem egyedi eset. A Ciscót megszólaltató Czető Roland például igaz geeknek mondható, aki kifejezetten rajong a képregényekért és gyermeki lelkesedéssel tudja figyelni a képernyőn történteket.
Én ezt azért csípem, mert érdekel, hogy közben mi történik, előre olvasok, hogy mi lesz. Tehát nekem nem is olyan, mintha munka lenne, hanem mint egy lelkes kisgyerek, élvezem az egészet, így nem is tűnik fárasztónak.
Talán ezért is találtak egymásra ennyire Cisco karakterével, de a 26 éves színésznek - aki immár több mint 20 éve áll rendszeresen mikrofon mögé - sorra meggyűlik a baja a tudományos szövegekkel. Cisco karaktere rettentő szerethető és bájos. Egy kicsit ügyetlen, egy kicsit esetlen, de nagyon jó eszű, gyakorlatilag egy zseni a saját szakterületén. Sokszor az a fajta humor, komikum, ami felold egy-egy feszült helyzetet, szerintem jót tesz a sorozatnak…. Előfordul, hogy kétszer-háromszor át kell olvasnom valamit, hogy a felét megértsem annak, amit elmondok. (nevet) Persze mindig segítenek kintről, ha valami gond van.
Czető Roland nem munkának fogja fel a szinkronizálást.[/caption] A főszereplőt megszólaltató Szabó Máté - aki a reggeli fásultságból pár válasz után gyorsan átváltott egy igazi energiabombává - ugyan kezdetben nem értette a figurája körüli felhajtást, ő is nem egyszer rácsodálkozik a látottakra, pedig elmondása szerint egy bizonyos idő után már nehéz nekik újat mutatni. - Nekem az volt az elején a benyomásom az egész sorozatról, hogy nagyon fiatal ez a fiú és egy kicsit komolyan vehetetlen, ha lehet ezt a jelzőt használni rá. A forgatások alatt pozícionáltam így ezt a dolgot. Ahogy mentünk előre az időben - és most már a sokadik részt forgatjuk, ráadásul két részt egyben - sokkal komolyabbra fordult a dolog. Becsapós ez a szinkron dolog nálunk, mert nem mindig kronológiai sorrendben haladunk. Tehát a részt önmagamban nem tudom úgy felépíteni, mint amikor leülök egy doboz nachosszal és elkezdem az elejétől a végéig nézni a sztorit. Épp ezért az elején egy kicsit tét nélkülinek éreztem. Nem találtam azokat a borzasztó erős motívumokat benne, amitől egy néző azt mondja, hogy "Úristen! Megőrülök ezért a Villám sorozatért!" vagy Barry Allenért, esetleg Sheldon Cooperért, mert utóbbi például egy olyan elrajzolt és olyan hihetetlen karakter, aki egyébként annyi emberi vonást hordoz magában, amennyi köztünk, emberek között is megtalálható. És pont ettől nekem Barry Allen egy kicsit súlytalan szereplő volt, de most, ahogy szépen haladunk előre a történetben és látom összefonódni a szálakat, egyre komolyabb formát ölt. Nehéz ez, mert annyira szakbarbárok vagyunk, annyira a szakmánknak élünk, hogy nehéz olyat mutatni vagy mondani, amitől mi elhasalunk. Egy kicsit magasra emelődött nálunk a léc, amit kevesen is lépnek át, akár az amerikai kollégák, akár egy rajzolt figura. De úgy érzem, hogy egyre komolyabb a srác és én is egyre inkább tudok vele menni. Ha pedig már az Agymenők közismerten Flash-rajongó Sheldon Cooperje szóba került, akit szintén Szabó szólaltat meg, neki csak nemrég tűnt fel ez az apró kis véletlen. Valamelyik nap elkaptam egy Agymenők részt a tévében és azt látom, hogy egy nagy Flash-feliratú pólóban van Sheldon Cooper. Mondtam is, minden összeér, aminek kell, de akkor így hirtelen nem asszociáltam a dologra. Aprics Lászlóra viszont frissítőleg hatott a szuperhősök világa, amelybe hosszú karrierje során még nem nagyon volt alkalma belekóstolni, de a történet alakulása őt sem hagyja hidegen. Eddig elkerültek ezek a szuperhős történetek, pedig valamikor 100 évvel ezelőtt én csináltam a Superman III-at és még volt ez A kiválasztott, ami hasonló volt. Az az igazság, hogy felüdülés volt. Szeretem, kedvelem, jó csinálni és érdekel.
Egyedül nem megy?
Minden színésznek megoszlik arról a véleménye, hogy melyik jobb, ha csak "kettesben vannak" a karaktert megformáló kollégával, vagy ha az adott jelenetben a többiek tolmácsolója is ott áll mellettük. A szökés után ismét Wentworth Millert megszólaltató Hevér Gábor így vélekedik róla: - Jobb egyedül lenni. A koncentrációnak sokkal jobbat tesz az, hogy egyedül vagy. És nem arról van szó, hogy zavar a másik ember, hanem magának a koncentrációnak, hogy most csak arra kell figyelni. Régen azt hitte az ember, jó dolog, ha mellette van valaki és hallod, hogy mit mond, de neked nem a másik kollégára kell figyelni, hanem arra, aki ott van a képernyőn. Hiszen a szinkron szó ugye egyidejűséget jelent, és ugyanazt kell csinálni, amit ő. Van olyan, amikor az a kérés, hogy egy kicsit javítsuk föl, de nem szabad túltolni, mert különben leugrik róla. És ez fordítva is igaz. Amikor nem tolod túl, nem figyelsz oda és nem vagy elég koncentrált. Például amikor látom, hogy sokkal jobban kiabál, mint az a színész, aki szinkronizálta. Ezekre egy egyéni filmben mind oda lehet figyelni szerintem. Sorozatoknál, amikor többen vagyunk, akkor lehet, hogy ez elsikkad, de így is igyekszünk figyelni, természetesen. Azonban ha valakinek a hangja leugrik a képernyőről az nem csak a színész, hanem éppen annyira a szinkronrendező hibája is, amit Aprics László így lát. - Amikor nem jó karakterre osztanak valakit, aki nem illik a szerepre, akkor azzal a színésznek is sokat ártanak. Mert az egyszeri néző nem azt mondja, hogy rosszul osztották ki a figurát, hanem hogy milyen rossz a színművész. Mindig szerettem kísérletezni, mindig szerettem az újakat. Időnként fel szoktak hívni, akik nem szinkronizálnak, hogy "Azt mondták magához forduljak, mert magának van türelme." (nevet)
Szabó Máté kicsit másképp látja a helyzetet, talán abból is kifolyólag, hogy jelen esetben a karakterének is gyakoribbak az interakciói, ezért jobbára többedmagával vonul be a stúdióba. - Általában a kollegákkal együtt vesszük a részeket, de ha egyedül maradok azt se bánom, mert akkor sokkal inkább rá tudom hangolni magam a figurára. Amikor többen állunk a mikrofonnál, az annyival nagyobb hibalehetőség és minden ilyen lehetőség kizökkent egy picit az alkotás folyamatából. De ez is kettős, mert ha van mellettem egy partner, és ő kérdez meg tőlem valamit, pl. "Mennyi az idő?", az sokkal jobb talán, mintha senki nem teszi fel a kérdést. Viszont Szabó nagyon szigorúan veszi, hogy miként tolmácsolja az adott karaktert, és ő jó néhány karaktert tett ismerté hazánkban Sheldon Cooperen és a Breaking Bad Jesse Pinkmanjén át, a Vámpírnaplók Damon Salvatore-jáig. Épp ezért nem is csoda, ha erre nagyon ügyel a színész, hiszen ezeknek a figuráknak van - vagy éppenséggel lesz - egy kialakult rajongó bázisa.
Kutya kötelességünk azt csinálni, amit a kolléga. Amit ő játszik a filmvásznon, nekem azt kell megsegítenem az én hangommal és nem egy új értelmet adni neki, azért mert én így gondolom, hanem alázatosan alá dolgozni. Mert míg nekem a Barry Allen csak a Barry Allen, addig másnak a Barry Allen én vagyok. Fura helyzet. Kicsit olyan, mintha tudathasadásos lenne az ember.
Egyirányú ismertség
Ezzel a kifejezéssel maga Rajkai Zoltán fejezte ki tökéletesen a közönség és a szinkronizáló színészek viszonyát. A Singh kapitányt tolmácsoló színészt Aprics László hozta a fedélzetre, akivel már rég ismerik egymást. - Ez egy állandó munkakapcsolat, ami már lassan 20 éve tart köztünk. Legutóbb például a Hannibalt csináltuk együtt. Nagyon szeretek vele dolgozni, mert nagyon nyitott, nagyon érdeklődő. Érdeklik a színészek. Ő egyike azon kevés szinkronrendezőnek, aki még foglalkozik fiatalokkal is és folyamatosan keres új hangokat. Van benne annyi kurázsi, hogy bizonyos filmeknél kísérletezik is.
Mark Ruffalo, Bradley Cooper és Sam Rockwell honi tolmácsolója emellett arról is beszélt, hogy mennyire nyúlnak bele néha maguk is a szövegbe. - Ez része a munkánknak - folytatja Rajkai - Ha valami nagyon nem mondható, vagy dramaturgiailag éppen nem stimmel, esetleg jobbat találunk ki bizonyos esetekben, akkor azt megvitatjuk közvetlenül a munka folyamán. Ez filmfüggő. Abban Aprics László is egyetért, hogy jelen esetben a puding próbája az evés, és sok minden csak menet közben alakul ki: - Mi megpróbáljuk úgy kezelni a szöveget, hogy ne nagyon kelljen belenyúlni. Mindannyian a minőségre törekszünk és arra, hogy ne maradjon hiba benne. És hogy jó színész jöjjön, jól mondja a szöveget, de olykor óhatatlanul kell vacakolni a szöveggel is. Hogy ne legyen magyartalan, szinkron legyen, stílusos legyen. Ahogy Szabó Máté már említette, maguknak a színészeknek is kellett pár rész, míg ráéreztek a szerepükre. Debreczeny Csabának is kellett néhány epizód, míg megtalálták a közös hangot Harrison Welsszel. - Egy-két rész alatt beállt a hanghordozása. Ez folyamatosan alakul és változik a történet során. Ruttkay Laura - akinek nem idegen a DC világa, hiszen a Batman Superman ellenben is ő szólaltatja meg Amy Adams Lois Lane-jét - kifejezetten örül a munkának és kedvelhetőnek tartja Caitlin karakterét, aki Szabó Mátéval és Czető Rolanddal együtt már A Zöld Íjász kapcsán a fedélzetre került. - Nagyon össze tudunk nőni, különösen akkor, hogyha jó. Caitlinnel most még barátkozunk, de semmi problémám nincsen vele. Szívesen töltök pár órát "vele" munka közben. Éppen a minap néztem meg az egyik epizódot, amelyiket vetítette a csatorna, kizárólag szakmai okokból. Annak idején ezt a szerepet még Kozma Maritól kaptam. Ők éppen A Zöld Íjászt forgatták, amikor megjelent ez a kis csapat, én pedig aznap A mentalistát szinkronizáltam. Megkértek, hogy pár tekercs erejéig csináljam meg ebben a sorozatban, aztán egyszer csak jött ez a felkérés, aminek nagyon örülök.
A Jászai Mari-díjas színésznő annak különösen örül, hogy a karakterének van egy kisebb magánéleti szála is, amitől érdekessé válik a figura. - Annak örülök, hogy van egy kis magánéleti szál, mert nagyon sokszor kínosan lötyögnek az ilyen karaktereken, hogy ők milyen végzettségűek. De itt érzelmi huzavona alakul ki a főhőssel, van egy tragédia az életében, az is meghatározza az érzelmi életét, én pedig örülök, hogy ezekben otthon vagyok. Talán hasznos is, hogy egy kicsit tapasztaltabb nő vagyok, mert így könnyebben tudom ezeket az érzelmeket árnyalni. Nagyon nem mindegy, hogy szinkronizálás közben mennyit látnak a szerepből, hiszen sokszor csak egy adott rubrikában látják az adott karaktert, vagy annak mindössze a száját, amitől még nehezebbé válik, hogy beleéljék magukat egy-egy szerepbe. Szerencsére a Flash esetében nem ez a helyzet, hiszen odakint már a második szezonnál tart a széria, így a színészeket és az adott szituációt is teljes valójában látják a színészek, de ez nem mindig adatik. - Manapság már van sokkal rosszabb is. Most csináltam egy nagy mozit, híres képregényhősökkel. Most már az a divat, hogy van egy cső, és ezen a kukkeren keresztül éppenhogy meglátod, amikor beszél a figurád. Tehát se a szituációt nem látod, sem pedig belehelyezkedni nem tudsz az atmoszférába. Most már körülötte minden homályos, mint amikor életlen a kép, engem pedig veszélyeztet is, mert konkrétan hányingert kapok.
Szürreális érzés DiCaprio-t, McAvoy-t és Millert egy személyben hallani[/caption] A Vígszínház társulatát erősítő Hevér Gábor hangja A szökés kapcsán már lényegében összeforrt a hazai nézők fejében Wentworth Millerrel, akiről Leonardo DiCaprio és James McAvoy tolmácsolója a lehető legnagyobb profizmussal fejtette ki a véleményét, ahogy érzékeltette, mi a különbség egy pozitív és negatív karakter megszólaltatása között. - McAvoyhoz vagy DiCapriohoz képest szerintem se egy jó színész, de nyilvánvalóan a külseje is behatárolja a szerepeit. Viszont nagyon fontos, hogy itt sorozatról beszélünk, és egy sorozatban meghatározzák egy színész karakterét és azt mondják, hogy attól ne nagyon térjen el. A szökésben ugye ő volt a megtestesült tisztesség. A bátyjával ellentétben, aki mindenen felkapta a vizet - és itt is együtt játszanak - ő mindig ült és azt mondta, hogy "Van egy ötletem." És akkor kitalált valamit és ment tovább a cselekmény, de az érzelmi amplitúdói nagyon szűk skálán mozogtak. Mivel nem ismerem őt, ezért nehezen tudnám megmondani, hogy a színészi képességei határolják be ennyire őt, vagy a sorozat koncepciója, ami azon kívül, hogy ő mozgatja a szálakat talán a legkevésbé izgalmas szál. Azt viszont kétségtelenül érdekes volt látni, hogy az olyan profik is, mint Hevér tudnak bakizni - igaz, ez is a hangmérnöknek tűnt csak fel - és csak sokadjára sikerült felmondani az egyik mondatot a trükkös adrenalin szócska miatt. Czető Rolandot viszont plusz teljesítményre tudja sarkallni, ha együtt kell dolgoznia másokkal, pláne akkor, ha azok igazi legendáknak számítanak a szakmában. - Mind a mai napig, ha ott áll mellettem például Csankó Zoltán vagy Kovács Nóra, akkor úgy viselkedem, mint egy kisfiú, hogy "Na, most akkor nagyon oda kell figyelni, mert ők akkora nevek.", pedig már 21 éve csinálom. Egyébként is úgy érzem, hogy oda kell tenni magam, de ilyenkor van egy plusz stressz, hogy "Úristen! Ő nagyon jó." Pedig többször dolgoztam együtt mindkettőjükkel. Csankó például elképesztő, amekkora koncentrációval képes dolgozni.
A világ leggyorsabb emberei
Ez igaz lehetne akár a szinkronstábra is, hiszen rendkívül megfeszített munkatempóban zajlik a szinkron felvétele, egy nap alatt két részt rögzítenek a színészekkel, amelybe nem csak az állandó szereplők, hanem az aktuális beugrók is szerepelnek, nem is beszélve a tömegezésről. - A magyar emberben sajnos alapból benne van a fumigáló hangulat. - jegyzi meg Aprics László a tömegezéssel kapcsolatban. - Ha tömegezni kell például egy bolti beszélgetést, akkor biztos, hogy egy veszekedés van benne. (nevet) Gyerekek! Nem kell veszekedni, nem kell rossz hangulatúnak lenni, káromkodni. Egy presszóbeszélgetés jó hangulatú legyen! Szabó Máté viszont már csak azért is telitalálat volt a szerepre, mert a való életben is hihetetlenül pörög, amit a szinkronrendező is elismer:
Mátéval az a szerencse, hogy jó is és nagyon gyorsan dolgozik.
A legendás szinkronrendezővel egyébként kifejezetten élmény a beszélgetés, mert mindenhez van egy anekdotája, mindenhez kapcsolódik egy korábbi vagy egy másik aktuális munkája, amelyek kihatással vannak a jelenlegi szinkron készültére is. Ugyanakkor elmondása szerint, akinél csak lehetett, törekedtek arra, hogy a megszokott hangját kapja, de ez sajnos nem mindig sikerült: - Ahhoz mindenképpen próbáltunk ragaszkodni, hogy akik A Zöld Íjászban voltak, azok legyenek itt is. Akik más sorozatokból jöttek és van megszokott magyar hangjuk, azokat is megpróbáltuk átvenni. Nem mindenkit sikerült. László Zsolt például annyira be volt fogva két színházban is próbával, hogy ő most azt kérte, tekintsünk el tőle. Hevér Gábor szerencsére összejött, de Epres Attila sajnos betegeskedett, így helyette Galambos Péter szólaltatta meg David Ramseyt, míg Zsolt helyett Pál Andris lett a Dominic Purcell. De a Spartacus - ami az én sorozatom volt - főszereplőjét ezúttal is Horváth Illés szólaltatja meg, ahogy Ronny szerepére A kiválasztottakból - ami szintén az én sorozatom -ismét Márkus Sanyi, vagy Amanda Peytonra is Tar Judit lett kiosztva. Felmerül a kérdés, hogy a rohamtempó milyen hatással van a munkára és hogy mennyire más munkakörülmények között kénytelenek dolgozni, de szerencsére ennyi év után egyáltalán nem vált számára sem unalmassá, vagy megterhelővé: - Úgy vagyok vele, hogy nagyon jó dolog csinálni. Másrészt viszont, hogyha elkezdődik a forgatás, akkor szeretek zárt ajtók mögött dolgozni. Nem szeretem, ha nyitva van az ajtó, semmilyen szempontból. Valahogy így szocializálódtam még a Magyar Televízióban 26 éven keresztül. Ott a szinkronstúdió egy más világ volt, ahogy a hangmérnöké is más világ volt. A rendező és a hangmérnök szeparáltan dolgozott.. Nehezíti egy kicsit a munkát, mert annyi minden zajlik az ember körül: Ki mondta le? Kit kell lecserélni?
A szinkron mindenképpen tartalmaz érdekes párosításokat, amelyeknek az éllovasa a Jászai Mari-díjas Debreczeny Csaba hangja Dr. Harrison Wellsként. A Beugróból is ismert színész orgánumát a legtöbben a Lost második évadától ismerhetik a honi nézők, amelyben Matthew Foxot vette át Széles Lászlótól. Meglátása szerint a sorozatok jelenleg sokkal merészebbek mernek lenni, mint a hollywoodi filmek.
A sorozatok már mozis szinten mozognak, sőt némelyik már igen sok társadalmi, emberi, és színészi kvalitást igényel. Úgy látom, hogy az amerikaiak rá mentek arra a sorozatokban, hogy bemutassák egy hős/antihős jellemét. Sokrétűbb jellemeket tudnak csinálni a sorozatokban, mint nagy mozifilmekben.
Hevér Gábor viszont más szemszögből látja a sorozatok világát és azok karaktereit. - Egy sorozatnál ugyanaz van, mint filmnél. Ha a sorozatban a figura sematikusabb, akkor a dolog is egyszerűbb és a lelked is rááll arra, hogyha neki sem kell bonyolultan játszania, akkor neked se. Persze itt sem mindegy, hogy kivel és milyen minőségben. A nagyjátékfilm bonyolultabb, nagyobb a kihívás. Azt viszont elismerte, hogy élvezet volt ezúttal egy negatívabb karaktert megszólaltatni: - Laci is kérte, hogy legyek gonoszabb. Nyilván ezek a sorozatok nem azért vannak, hogy törjük az agyunkat, hogy akkor most hogyan is vannak ezek az emberi viszonyok. Ő a gonosz és ilyenkor egy kicsit hunyorít a szemével és azt mondja, hogy "Majd meglátjuk!". Ezt csinálni és kicsit "keresztapáskodni" kétségtelenül szórakoztató.
Debreczeny viszont tovább megy és elmondása szerint a sorozatok jelenlegi sikerében a rájuk fordított idő is közrejátszik. - Az idő is több rá, de az agymenésben is sokkal bátrabbak, mint a mozifilmekben. Megmernek szociopatákat, pszichopatákat tenni olyan helyzetekbe, hogy a néző tulajdonképpen nekik drukkol. Ezek a karakterek eleve izgalmasabbak, és azt gondolom, hogy egy sorozatban bátrabban mernek megbukni, de olyan sorozatokkal, mint a Dexter, a Hannibal vagy a Trónok harca nem nagyon tudnak mellényúlni. Ezeknél rendkívül erős a forgatókönyvíró csapat is. Ha megnézed például a South Parkot teljesen elmehibbant az egész társaság, mégis mindenkinek Eric Cartman a kedvence, aki egy totális szociopata. Ezzel tökéletesen leírta Harrison Wells karakterét, akinek a magyar tolmácsolása esetében előbb gondolnánk mondjuk Anger Zsoltra, mint rá, de szinkronrendező elmondása szerint j ó oka volt rá, hogy őt válassza: - Csabit nagyon szeretem. Nagyon kevesen hívják, pláne ekkora feladatra, pedig rengeteg jó dolgot csinált már nekem az évek folyamán. És végig gondoltam, hogy ez esetben ki legyen olyan, aki nem elcsépelt hang. Hasonlóan szokatlan Schneider Zoltán kiválasztása Joe West szerepére, akinek dörmögő hangját a leginkább Dwayne "The Rock" Johnsonhoz párosítja az ember a Halálos Iramban filmekben, esetleg Seth Rogenhez a korábbi vígjátékaiban. Schneider megérkezésekor az egyébként is oldott hangulat - amiért elsősorban Aprics és Policza Imre felel - csak fokozódik és egy-egy humor bomba elsütésében Szatory Dávid is partner tud lenni, mindannyiunk örömére. Aprics részben a korábbi kellemes munkái kapcsán hozta a fedélzetre Schneidert. - Az az igazság, hogy a Snecit (Schneider Zoltán - a szerk.) annyira szerettem a Hannibalban, és valahol az egész figura annyira közel állt hozzá. Vele is sokat dolgozom és sokszor kap olasz szerepeket és gyakran froclizom azzal, hogy legközelebb hozom neki az olasz szöveget. A Hannibalban pedig tényleg annyira jó volt, hogy szinte nem is gondolkoztam rajta.
A holnap legendái?
Ahogy netszerte sokszor, úgy nálunk sem volt feltétlen az öröm a szinkronleosztás kapcsán, hiszen rengeteg a nem bejáratott hang, vagy akik még nagyon a pályájuk elején tartanak, de a kísérletezgetéséről híres szinkronrendező ezt is megindokolja. - Ahhoz, hogy kinevelődjön egy generáció, ahhoz el kell kezdenünk velük dolgozni. Lehet, hogy az első időkben nem tökéletesek, de valahol el kell kezdeni. A legendás szinkronrendező, akinek olyan sorozatok szinkronját köszönhetjük, mint például az Archer (külön gratuláltunk is érte) a Szívek szállodája, vagy a Hannibal jelenleg a Színművészetin is tanítja a szakmát, de elmondása szerint ez még édeskevés. - Egy kurzus alatt nem lehet megtanulni szinkronizálni. - szögezi le. - Először elkezdenek jönni tömegezni, aztán adódnak kisebb szerepek az egyre nagyobbakig. Így építettünk fel Stohltól, Selmeczi Rolandon át a mai fiatalokig mindenkit, mint Szatory Dávid, Fehér Tibi, vagy Földes Eszter. Ők voltak az első évfolyam, akiket tanítottam a színművészetin. Gálffi László osztályvezető tanár úr találta ki, hogy hozzák vissza sok év után a Színművészeti Egyetemre a szinkronoktatást. De a másik osztályból ott volt Márkus Sanyi, Eke Angéla, Andruskó Marcella… Szóval egy csomó mindenki, akiért manapság már hála az égnek kapkodnak a kollégák.
Aprics pedig nem a levegőbe beszél, hiszen rengeteg, a szinkronszakmában meghatározó hang nála kezdte a szakmát, jelen sorozat magyar hangjai közül is többen. - Mátéra is majdnem azt lehet mondani, hogy az én tanítványom. A tömegezésből én kezdtem el igazán kiemelni, az első komoly szerepeket nálam kapta, de hasonló a helyzet Laurával is, vagy Rajkai Zolival, pedig ő már egy másik generáció. Aprics Lászlóról a szakmában jól tudni, hogy szeret kísérletezni, amely nem egy legendás párosításhoz vezetett - például Szabó Mátét is ő választotta ki annak idején a Doctor Who-ra Matt Smith-hez - de persze megvannak ennek is a személyes okai a szakmaiakon túl: - Sohasem az igazán szép hangokat szeretem, hanem az érdekesebbeket, mert azok sokkalta természetesebbek. A gyönyörű hangú Galambostól Csernákig mindegyikben van egy olyan beszédmodor attól, hogy szép is a hangjuk - de az életben is, ez nem feltétlenül függ össze a művészetükkel - hogy sokkalta természetesebbek, életszerűbbek a megszólalásaik azoknál, mint akiknek nagyon szép hangjuk van. Viszont a szinkronrendező tökéletesen összefoglalja, hogy a szinkronnal mire kell törekedniük, legyen az egész estés film, vagy egy több évados széria.
Bármilyen is a film, a mi munkánknak jónak, tökéletesnek kell lennie. Mindegy, hogy Sharknado vagy teljesen más.