Az elvhűséget sokszor megmosolyogja a világ. Hogy saját - kissé önfényező - példával éljek: anno középiskolában az osztály, de még a tanár szerint sem voltam normális, mert nem voltam hajlandó elfogadni a becsülettel fogadott karó helyett a javító dolgozat nyilvánvalóan kipuskázott eredményét. Akkor úgy gondoltam (és még ma is), hogyha elfogadtam volna a könnyebb lehetőséget, azzal hamis képet állítottam volna a tudásomról nem csak az osztálynaplóban, de elsősorban önmagam előtt is. És noha én már koromnál fogva nem teljesítettem katonai szolgálatot (de honvédelmi táborban voltam és alapvetően lőfegyverrel is tudok bánni), mégis - talán pont a fenti példa alapján - azonosulni tudtam a fegyveres szolgálatot hitbeli és erkölcsi meggyőződése miatt megtagadó Desmond Doss figurájával, aki a II. világháború egyik legvéresebb ütközetében Okinawában, a Fűrészfog-gerincnél (innen az eredeti cím: Hacksaw Ridge) mentette meg 75 társa életét anélkül, hogy fegyvert fogott volna.
Valószínűleg ez a fajta erkölcsi meggyőződés ragadhatta magával Mel Gibsont is, no meg persze a vallási sík és az erőszak ábrázolás. Mert mit is tagadjuk? Ez egy igazi Mel Gibson film, annak minden pateikusságával és könyörtelenségével, ahol a dicső patrióta szólamok éppúgy megférnek egymás mellett, mint a belsőségek. Hogy az egykori halálos fegyver ennyire öncélú, vagy csupán nem tud másképpen mesélni, az lényegében mindegy is. Őszintén vállalja a stílusát, amely viszont nem feltétlen válik a történet előnyére, pláne ha az "igaznak" van eladva.
Nézőként kétségtelenül zavarba ejtő mozi A fegyvertelen katona. Nehéz lenne megmondani, hogy az elmúlt években az őrület határán táncoló direktor mennyire távolodott el a valóságtól, mint filmalkotó, és az acéllövedékek becsapódása egy emberi pajzsként használt megcsonkított holttestbe a háború abszurditásából, vagy Gibson épelméjűségének megkérdőjelezhetőségéből fakad. A mozi számos pontján ugyanis önkéntelenül is mosolyra görbül a szánk, de aztán az arcunkba fröcsögő vér és belsőségek emlékeztetnek arra, hogy háború idején mennyire ki is fordul az ember önmagából és mennyire tud kapaszkodni mindenbe és mindenkibe, ami a túlélésre, a győzelemre ösztönzi. Így mind az amerikai, mind a japán oldal fanatizmusa felvillan a hős mennybemenetele közben, de Gibson - hithű hazafiként - csak előbbit érzi indokoltnak, ami a film üzenetét a háború értelmetlenségéről minimum megkérdőjelezi.
De a hangsúly így is Desmond Dosson és az ő gyakorlatilag szentté avatásán van, hogy az elveihez mennyiben tud hű maradni a háború vérgőzös mocskában. Az igazi Doss világéletében ellenezte, hogy az általa mélységesen megvetett és ördöginek tartott Hollywood az életéből filmet készítsen, mondván, hogy ami a Fűrészfok-gerincen történt az csak rá és Istenre tartozik. Nem valószínű, hogy Gibson rendezésével elégedett lenne, de Andrew Garfieldra még neki sem lenne egy rossz szava sem. Gibson legnagyobb szerencséje - vagy még meglévő épelméjűségének ékes bizonyítéka - hogy az ex-Pókemberre osztotta a szerepet, mert akármennyire görcsösen igyekszik szentté avatni Dosst (különösen a fináléban), Garfield olyan természetességgel és bájjal ruházza fel, hogy ez a mennybemenetel minden közhely puffoktatása ellenére is sikeres marad. Rajta kívül mindenki másnak csak statisztaszerep jut: az egység tagjai összesen 3 karakteres arcot (és nem karaktert) tudnak felmutatni, plusz Sam Worthingtont és Vince Vaughn-t vezető szerepben, de mindketten ugyanazt a figurát hozzák, csupán utóbbinak jutott egy leheletnyivel több árnyalat. A Kristen Stewart hasonmásverseny második helyezettjeként Teresa Palmer könnyes szemmel tekint a főhősre, Hugo Weaving pedig az alkoholista apuka sablon figurájából próbálja meg kihozni a maximumot és személyében érzelmi támpontot próbálva adni a háború utóhatásairól és értelmetlenségéről.
Ahogy a fenti sorokból is kitűnik, nem egyszerű film A fegyvertelen katona, mégis olyan mozi, amit látni kell. Technikai értelemben kifogástalan, és noha Gibsonnál már egy egyszerű lábsérülésnél artériát és literszámban ömlő vért kell mutatni, abban mindenképpen mértéktartásról tesz tanúbizonyságot, hogy (egyértelmű) vallási kiáltvánnyá tegye ki filmjét. És talán ettől működik mégis az egész! Mert kétségtelenül hatásvadász mozi (nagyon is az!), de álljunk fel akárhogy is a filmről, biztos nem maradunk közömbösek az irányába. Hogy ki, milyen előjellel viseltetik iránta, azt már mindenkinek a lelkiismeretére bízom.