Pár hete sikertelenül próbáltam meg bármiféle pozitívumot írni az Underworld: Vérözönnek elkeresztelt tragikomikumról, aminek az volt az alapvető akadálya, hogy még a látványfilmekre is szégyent hozott. Az elmúlt években nálam az állandóan emlegetett követendő példa a zsánerben az Guillermo del Toro Tűzgyűrűje, ami tény, nem feltétlen volt okosabb alkotás műfajtársaival, viszont az egész produktum piszkosul egyben volt. Az alapkoncepció, a zene és látvány egyvelege, na meg a különböző nemzetek gigantikus gépezetei egyszerűen előhívták belőlem a gyermeki rajongást. Ha nem is feltétlen ebben a minőségben, de A Nagy Fal is valami hasonlót ért el nálam.
Tíz perc sem kellett, máris a háború közepébe csöppentünk, szóval nem mondhatnánk, hogy a veterán Csang Ji-mou rendezőúr elnyújtotta volna a dolgokat. A film gondolata piszok egyszerű: a kínai nagy fal történetének egy részét mi magunk is ismerjük, viszont számos história csak a legendák homályos ismeretében maradt fent a modern ember számára. A Nagy Fal egy ilyen legendát mesél el nekünk, amiben ez a fantasztikus erődítmény és annak katonái a mitikus démonsereggel, a tao-tiével szemben védelmezik az emberiséget. A film persze nem kifejezetten a forradalmi forgatókönyvéért fog díjakat nyerni, viszont akármennyire is hihetetlen, A Nagy Fal tele volt jobbnál-jobb ötletekkel.
Az események közepébe pont olyan hirtelenséggel csöppen bele a Matt Damon által alakított William és társa, Tovar (Pedro Pascal) is, mint mi. A World War Z forgatókönyvét is jegyző Max Brooks célja egyértelműen az volt, hogy az állunk is leessen a nagy falt erősítő kínai seregtől, pont úgy, ahogy Williaméknek. A különböző szerepet betöltő katonákat eltérő színű páncélok ékesítették, amik legalább annyira színesek és rikítóak voltak, mint maga a film. Ez viszont amennyire furcsának hatott elsőre, ragadta meg az érdeklődésemet. A Névtelen Sereg egyértelműen A Nagy Fal leghatékonyabb fegyvere (mindkét értelmezésben), az ősi kínai kultúra és annak minden erénye tökéletes egyensúlyban lett tálalva egy popcorn film korlátain belül. Ramin Djawadi egy nem kifejezetten változatos, viszont annál jellegzetesebb és epikusabb zenei aláfestést írt a filmhez, ami a mesteri kínai íjászok, az akrobatikus, a falról elrugaszkodó női harcosok és a film két zsoldosa számára is mind-mind megadta az alaphangot.
Gondolom már nem titok, a látvány az esetek többségében rendkívül korrekt volt, az élénk színek és kosztümök már-már a mesék műfajához viszik közel a filmet, ami abszolút nem volt probléma. Ellenben a tao-tie szörnyeivel, amik mint horda, jól festettek, viszont ha közelebbről is végigpásztázta őket a kamera, akkor nem feltétlen mondtam volna meg, hogy egy nagyköltségvetésű film animátori munkáját látom. Viszont a sajátos "léghajók" és még néhány, hasonlóan jól kivitelezett ötlet, a már említett kiváló zenével összhangban, ha nem is teljesen, de el tudták feledtetni velem a film legnagyobb problémáját.
Ahogy telnek az órák A Nagy Fal megtekintése óta, egyre inkább érzem, hogy kifejezetten szerettem a film részleteit, viszont összességében, a Tűzgyűrű adrenalin bombájával ellentétben egy álmosító élményben volt részem. A tao-tie valahogy végig a Tremors-széria ostoba "vaktyúkjaira" emlékeztetett, és ezek a kissé fantáziátlanul meganimált bestiák nem érhettek fel a fantasztikus kínai sereggel, ami azt eredményezte, hogy a film cselekménye sokkal kevésbé kötötte le a figyelmem, mint az egyes, önálló jelenetek. Magam sem értem, de inkább volt nyugtató hatása A Nagy Falnak a maga mesés képi világával, mintsem hogy a székbe szögezett volna a pátoszi csatákkal.Ezen Matt Damon sem segített sokat, akinek karaktere egész szimpatikus volt, viszont társával együtt meglepően súlytalanok voltak a cselekményre nézve, így végül a "Dehát ezt bárki eljátszhatta volna!" kategóriába esett szegény William.
Összességében viszont egy rendkívül kellemes csalódás volt A Nagy Fal, ami a mostani látványfilmekre nem jellemzően igenis próbált újítani, ami a teljesen bugyuta történet ellenére is sikerült. Mindez nagyvalószínűséggel az összhatás oltárán került feláldozásra, mivel klasszikus értelemben vett izgalmakban sajnos nem nagyon lesz részünk. Én viszont bármelyik pillanatban belemennék ebbe a kompromisszumba, lévén ez a kínai-amerikai koprodukció még így is egy kifejezetten emlékezetes alkotás a műfaján belül.
(Személyes megjegyzés: A Lin Mei parancsnokot alakító Tian Jing valami szemsértően gyönyörű volt a film mindenegyes pillanatában. +10%!)