Adott egy nő, aki gyerekkorában egy kezelés során megismerkedett egy nagyon "különleges" lánnyal, Dianával. A fiatal lányt a fényérzékenység egy nagyon különös változatával diagnosztizálták, ám kezelése során baleset történt, Diana pedig azóta vissza-visszajár kísérteni egykori barátnőjét, Sophiet (a kísértést ne >úgy< értsük, ugyanis maga a film hangsúlyozza, hogy márpedig szellemek nem léteznek!). Ez a gonosz szellem/démon/zombi/vámpír/Samara-wannabe gyakorlatilag mindenfajta motiváció nélkül kínozza a nőt és gyilkolássza a családtagjait. Ekkor jelenik meg a nő lánya, aki egyszerre szeretne segíteni édesanyján és kisöccsén, innentől pedig egy egészen komikus másfél órás bénázás és alibizés veszi kezdetét.
Az Amikor kialszik a fény története nagyjából két percig volt érdekes, mikor archív képeken és felvételeken keresztül bepillantást nyertünk a múltba, ezt leszámítva viszont teljes érdektelenség. Ám ebbe abszolút nem fontos most belemennünk, ugyanis a horror nem az a műfaj, ahol kötelező egy zseniális történet ahhoz, hogy az amúgy mostanában meglehetősen egyszerű eszközökkel operáló zsáner hatásos legyen. A film legnagyobb problémája, hogy egyetlen egyszer sem ijesztő, de legkevésbé sem hangulatos vagy feszültséggel teli. Abszolút egyéni ízlés válogatja, hogy ki mit tekint "jó" horrornak, viszont abban egészen biztosan egyetértünk, hogy az ügyeletes "gonosz szellemnek" legalább egy bizonyos ideig titokzatosnak, sötétnek kell lennie ahhoz, hogy működjön a film. A közelmúltból az egyik legjobb példa erre az Insidious (első része), ami egészen mesterien tartotta kétségek között a nézőt, hogy mégis mi az, amitől neki nagyon rettegnie kell. Itt erről szó nincs, Diana konkrétan a legelső képkockán megjelenik, és egészen a stáblista beúszásáig nem lesz több mint egy nevetségesen elcsépelt, rosszul kivitelezett CGI árnyék.
A film csakis az ősi horror-klisékkel operál, ám valami elkeserítően ügyetlenül. Diana ereje elvileg abban az egyszerűségben kellene, hogy megbújjon, hogy gyerekkorunk sötéttől való félelméhez hasonlóan ő is lámpák lekapcsolása után jelenik meg (lekapcsolja ő azokat magától). A probléma az, hogy az Amikor kialszik a fény magasról ejt a címére, és meg sem próbálja kiaknázni a sötéttel való játékban rejlő lehetőségeket, Diana ezáltal pedig nem lesz több, mint egy kiherélt Samara A körből. Tényleg magamat ismételgetem, de egyszerűen bántóan nem működik a feszültségkeltés a filmben, vagy talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy nincsen. Sophie és az ő két gyereke talán még rosszabb karakterek, mint a szerencsétlen Diana, a kissrácot alakító színészpalánta pedig konkrétan teljes jeleneket tett tönkre, amihez a (nem csak az ő) színészi játék mellett az ostoba forgatókönyv is (már ha volt) hozzájárult. Sosem fogom felfogni azt a párbeszédet, ami lezajlott a kisfiú és nővére között, konkrétan kikiáltották a dinamós(!!!) lámpát rossznak, merthogy a nafta nem bírta sokáig. Vagy hozhatnám még példának, amikor a család szisztematikusan kivilágítja a házat, a lány valamiért mégis abba az egyetlen egy szobába akar benyitni, ahol teljes a sötétség. A probléma nem pusztán az, hogy a film hemzseg az amatőr filmesek legelső hibáira emlékeztető ostobaságoktól, hanem hogy az Amikor kialszik a fény erre akarja felépíteni a félelemkeltést magát. A film eszköztára kimerül abban, hogy az operatőr veszi a sötétséget, ráközelít szép lassan, valaki liheg a háttérben, majd jó esetben(!) kapunk a képünkbe egy jumpscare-t. Szavamat adom, nem túlzok: a közönség, akikkel megtekintettem a filmet, többet nevetett, mint félt.
A film egyébként David F. Sandberg rendező azonos című rövidfilmje alapján készült, ami hiába csak három perces, mégis, milliószor több indokot tudnék felhozni a megnézése mellett, mint a cikk alanyával kapcsolatban. Őszintén szerettem volna pozitív dolgokat is írni az Amikor kialszik a fénnyel kapcsolatban, de nem akarok hazudni. A film nem félelmetes vagy ijesztő, de még csak nem is úgy vicces, hogy tudatosan csinálna hülyét magából. Teljesen érdektelen történet, átgondolatlan, összecsapott forgatókönyv és jellegtelen technikai megvalósítás jellemzi a David F. Sandberg filmjét, aki nem sokára az Annabelle második felvonásának készületeit fogja dirigálni, szóval a rajongóknak van okuk félni. Mindenesetre az Amikor kialszik a fény mindezzel együtt sem egy vérlázítóan pocsék alkotás, hanem a Hollywood-i klisék és a fantázia teljes hiányának, vagy éppen az alacsony nézői elvárások terméke ő.
Értékelés: 20%
Kiknek ajánljuk?
- Azoknak, akik rendkívül ijedősek, ezáltal teljes nyugalomban szeretnének egy horrorfilmet végignézni.
- Azoknak, akik kifejezetten keresik a pocsék horrorokat.
Kiknek nem ajánljuk?
- Gyakorlatilag senkinek, akiknek olyan elvárásai vannak egy horrorral kapcsolatban, hogy ők majd bizony most nagyon meg fognak ijedni, vagy ne adj' isten, félni is.