Az amerikai filmek egyik legfontosabb üzenete az egyéni siker promótálása. Ha megvannak a céljaid és azért mindent meg is teszel, szép család és elismerés lesz a jutalmad. Ebben ráadásul az alkotók kíméletlenek: nem foglalkoznak azzal, hogy a környezet közben mennyire szenved, mindenkinek el kell fogadnia, hogy a hős nagy célja mindenek felett áll.
Az Artúr, a király legizgalmasabb vállalása épp az, hogy csavar egyet ezen a recepten: a Mark Wahlberg által alakított főhősnek arra kell rájönnie, hogy nincs egyedül. Vannak olyan emberek, akik támogatják, akikkel kialakíthat valódi kapcsolatokat. És akkor arról nem is beszéltünk, hogy nem is csak emberek segítik…
A film egy rendkívüli igaz történeten alapul: Michael Light (Mark Wahlberg) az a versenyző volt, aki bár beírta magát az extrémsportok történetébe, mindenkinek egy mozzanatról maradt ismerős, hogy nem fejezte be a nagy versenyt. Ezzel a tudattal ő nem tudott együttélni, épp ezért úgy döntött, összeverbuvál egy csapatot, amellyel végre felérhet a csúcsra.
Az Artúr, a király nagyon klasszikus sportfilm. A teljesítmény dicsőítéséről szól, bemutatja a nehézségeket, a felkészülést, az elköteleződést s azt, miről mondunk le a sikerért. Bár elég karikatúraszerűek az ellenfelek, betekintést nyerünk a rivalizálásba, s abba is, hogy egy ilyen mezőnyben bizony azért a kölcsönös tisztelet is megvan, hiszen mindenki tudja, hogy végső soron közösen kockáztatják az életüket.
Azt is megszokhattuk, hogy ha egy sportfilmben csapat tűnik fel, a tagok közötti dinamika is fontos eleme lesz a történetnek. Itt sincs ez másként, ebből a szempontból pedig nagyon bejött az alkotók döntése, hogy a legfontosabb mellékszerepekre is ismert színészeket szerződtettek. A csapat pojácáját, Leót Simu Liu túlozza el rendkívül szórakoztatóan: ő az, akinek legtöbbször fontosabb, hogy hogyan áll a haja, mint hogy egyébként mi van a társakkal. Ez azonban persze csak a felszín, amikor kell, ő is megvillantja a szivét. De ezt teszi a rutinos, de sérült versenyző karakterével Ali Suliman és a mindenkinek bizonyítani akaró Olivia képében Nathalie Emmanuel is. Négyük csipkelődése fontos eleme a mozinak.
Persze az egész filmet valójában Mark Wahlberg viszi el a hátán, aki már sokszor bizonyította, hogy megfelelő karizmával rendelkezik egy ilyen jellegű karakterhez. Amit viszont ki kell emelnünk, hogy még azt a csapdát is sikerül elkerülni, hogy valójában a nagy hollywoodi sztárt lássuk a sárban. A képernyőn egy valós ember jelenik meg, akinek el tudjuk hinni a dilemmáit.
Ebben persze az is a segítségünkre van, hogy a Simon Cellan Jones rendező által vezetett alkotói gárdának azzal kapcsolatban is volt valamiféle víziója, hogy hogyan lehet izgalmassá tenni egy ilyen versenyt és teljesítményt. Meglepően sok közelit kapunk, ami segít, hogy átélhessük a szereplők érzelmeit, de azok a jelenetek is működnek, amikor hagynak minket elmélyülni a táj szépségeiben, vagy épp ellenkezőleg, erőteljes kézikamerás felvételek vonszolnak végig a helyszíneken.
És akkor még nem beszéltünk Artúrról, aki egyenrangú főszereplője a történetnek. Képes érzelmeket kifejezni, jellemfejlődést mutat be, és hát a kisállat egyébként is Hollywood egyik legövönalulibb fegyvere. Voltak is olyanok a film díszbemutatóján, akiknél előkerült az a bizonyos zsebkendő, ami egyébként a történetet látva egyáltalán nem véletlen.
Az Artúr, a király igazi műfaji film, ennek minden előnyével és hátrányával egyaránt. Előny, hogy jó tempóban halad a történet, hátrány, hogy minden percben pontosan tudjuk, hová futnak majd ki az események. Ezzel együtt aki a húsvét közeledtével egy a család minden tagja számára élvezhető filmet keres, ezzel az alkotással egyáltalán nem lő mellé.
