Az azonos című regényt az a Dennis Lehane szerezte, akivel az Oscar-díjas Affleck már korábban is dolgozott együtt a 2007-es Hideg nyomon során, a két bostoni születésű férfi most pedig a Coughlin-széria második könyvét vitte közösen vászonra. A forgatókönyv mellett Affleck a főszerepet is magára vállalta: Joe Coughlin egy első világháborús veterán, akinek hiába a bostoni rendőrség egyik elismert vezetője az apja, ő mégis a bűnüldözés mellett tette le a voksát. Ám mikor a férfi kapcsolatba kerül az olasz maffiával, mindenki tudtára adja, hogy hiába rablásból keresi meg a mindennapi kenyérre valót, ő morálisan nem a gengszterek közé sorolja magát. Joe alapvetően jószívű és igazságos, viszont könnyen előfordulhat, hogy ez lesz a veszte, mikor a maffiózók életének ingoványos talajára lép. A férfi élete a floridai Tampába teszi át székhelyét, ahol a szesztilalomra fittyet hányva rumot csempész csapatával, vagy éppen egyéb üzleteket bonyolít le, nem a legtörvényesebb eszközökkel.
"Joe nem is tagadja, hogy törvényen kívüli lett - mondja az író-rendező-producer Ben Affleck. - A várost gengszterek irányítják, az ír és az olasz maffia éppen háborúzik. De ő nem hajlandó magát a gengszterek közé sorolni". Ez a film egyik alapvetése, a probléma viszont az, hogy a végtermékben ez sokkal inkább mutatkozik meg üres frázisokban, mintsem valós tettekben. Joe karaktere valóban nem az az ember, aki saját szórakoztatására tenne keresztbe másoknak, ezzel szemben ugyanúgy részt vállal mindabban, ami nem csak saját, de leendő családjának életét is kockára teheti. Az éjszaka törvényét úgy képzeljük el, mint a Martin Scorsese által rendezett Nagymenők és a Tom Hardy fémjelezte Legenda szerelemgyermekét: adott egy történet, ahol a leszámolások és hátba szúrások mindennaposak, a hangulat ezzel szemben, talán a floridai napsütésnek is köszönhetően, alapvetően jóval könnyedebb, amire a színes képi világ is ráerősít. Az éjszaka törvénye ezzel együtt szeretett volna komoly hangvételű alkotás lenni, ugyanis a feketék helyzete mellett -vagy inkább azzal együtt- a Ku Klux Klán tevékenysége is az asztalra kerül, ami sajnos inkább marad egy kihagyott ziccer, mintsem az, amiért emlékezni fogunk Affleck rendezésére.
A személyes véleményem az, hogy hiába rajongok a zsánerét, a gengszterfilmek már egyre kevésbé képesek újat mutatni. Az elmúlt években egyedül a Legenda próbált meg újat húzni a Kray testvérekkel, ezt leszámítva a recept viszont mindig ugyanaz, ami azért hatalmas probléma, mert a zsáner telítve van a nagyobbnál nagyobb klasszikusokkal. Az éjszaka törvénye pedig mást sem csinál, mint bő két órán keresztül puffogtatja a legrégibb gengszterfilmes közhelyeket. Joe kiépíti a saját kis birodalmát Tampában, mindezt igyekszik úgy csinálni, hogy a helyiek életét is felvirágoztassa, és az olaszok is elégedettek legyenek a "munkájával". Aztán jön az átverés-leszámolás-bosszú hármas, ami tény, a zsáner szíve-lelke valahol, de negyven évvel A keresztapa után lehetséges, hogy kicsit többet vár majd a néző.
Amiért ez kifejezetten fájó az az, hogy a könyv megfilmesítési jogai a szintén Oscar-díjas Leonardo Dicaprio produkciós cégénél voltak, és ők maguk javasolták Afflecknek, hogy olvassa el Az éjszaka törvényét. A filmbe maga Dicaprio is beszállt, mint producer, aki így fogalmazott a projektről: "Fáradhatatlanul keresünk történeteket izgalmas, átütő egyéniségekről, akik nem feltétlenül jó emberek - meséli a producer. - Dennis egyik specialitása, hogy a férfi egót a maga összetettségében tudja megmutatni és ebben Ben is nagyon jó. Amikor elolvastuk a forgatókönyvét, ott volt ugyanaz az érzékenység a sorok között. Különbözött minden mástól, mint amivel eddig dolgoztunk. A korszak, a karakterek mind izgalmasak, elsősorban Joe, aki nem egészen rossz, nem egészen jó, döntéseket kell hoznia és szembesülni a következményekkel."
Amivel már korábban sem értettem volna egyet, és ebben a film sem cáfolt rám, az Affleck játékának "összetettsége". Nem arról van szó, hogy az amerikai színész látványos hibákat követne el a karaktereinek megformálásánál, hanem inkább arról, hogy a viszonylag steril, makulátlan játék mögött nincsen karizma, nincs valami, ami miatt emlékeznénk arra, hogy Affleck-nek csókolt be a fél maffia anno Az éjszaka törvényében. Ha pedig van zsáner, amiben elengedhetetlen a tekintélyt parancsoló kisugárzás, akkor az ez. Ezzel együtt voltak pillanatok, amikor Affleck ledobta magáról karakterének "ártatlan kisfiús" jellemvonásait, és elhitette velem, hogy itt bizony komoly dolgok forognak kockán, Az éjszaka törvénye viszont így sem lett sokkal izgalmasabb…
Affleck filmjében az zavart a legjobban, hogy a cselekmény inkább létezik egy verbális, mintsem fizikai síkon. Joe Coughlin elsődleges motivációja az, hogy bosszút álljon egykori szerelme haláláért, amihez a legjobb út az volt, ha az olasz maffiával szövetkezve befészkeli magát Tampába, és átveszi az üzleti uralmat, hogy majd valamikor leszámolhasson az ír maffia fejesével, Albert White-tal. Amit pedig mi ebből látni fogunk, az zavarba ejtően kevés. Én kifejezetten szeretem, mikor egy film párbeszédközpontú, viszont Az éjszaka törvénye átesett a ló túloldalára, és egyszerűen nem volt egy gerince az egésznek, ami segítene abban, hogy felidézhessem, hogy egyáltalán mire futott ki az egész. Az alkoholcsempészésről ténylegesen csak hallani fogunk, és a város "menedzselése" is ki fog merülni a rengetegszer emlegetett kaszinó tervezgetésénél. Szinte nincs semmi a kínálatban, ami olyannyira kedvessé tette számomra ezt a filmes műfajt. Ami mégis egyértelműen pozitív az a kevéske akció, a humor és a nők.
A Joe társát, Dion Bartolo-t alakító Chris Messina volt az, aki szállította azt a dörzsöltséget, amit egy Joe Pesci-féle karaktertől várnék. Gyakorlatilag Dion volt az, aki ténylegesen is csinált valamit a filmben, Joe meg az arcát adta mindehhez. A film meglepően üdítő és jól működő humorral operált, aminek katalizátora Messina volt, a színész pedig Affleckből is kihozta azt, ami miatt elhittem, hogy nem csak egy androidot nézek a vásznon. A humor talán pont tökéletes mennyiségben kapott helyett a filmben, ellenben az akciódúsabb jelenetekkel, ami azért hatalmas szívfájdalmam, mert az a nagyjából három darab, ami helyett kapott a filmben, piszkosul oda volt téve. A háromszoros Oscar-díjas Robert Richardson munkája a lehető leglátványosabb formában érhető tetten Az éjszaka törvényén, a film látványvilága végig kimagasló minőséget képviselt, ami olyan akciójelenetekben csúcsosodott ki, hogy arra még a legnagyobb klasszikusok is csettintettek voltak. Feszült, ritmusos jelenetek, amik rám nem jellemző módon sokkalta jobban lekötötték a figyelmem, mint a (végtelenül klisés) párbeszédek. Az író, Dennis Lehane sem volt máshogy ezzel: "Azt kell mondanom, nem voltam felkészülve Robert képeinek erejére - vallja be Lehane. - Bizonyos jeleneteknél még a szám is tátva maradt a csodálkozástól. A könyvben az egyik kedvenc részem az volt, amikor a tóban ég az autó. Amikor ugyanezt a vásznon láttam, teljesen rabul ejtett. Akkor ismertem fel, micsoda ereje van a kamerának é hogy egy kitűnő rendező és operatőr olyan képet tud mutatni, ami örökre beleég az agyadba."
Akiknek az alakítását egy rossz szó nem érheti, azok a hölgyek. Joe első múzsáját, és egyben Albert White ágyasát az a Sienna Miller alakítja, akire már zsinórban, többedik alkalomra sem ismertem rá a film során. Rendkívül alulértékelt a hölgy, pedig olyan átváltozásokon megy keresztül, ami ha nem is a felszed 40 kg-t, majd lead 120-at kategóriába tartoznak, de mindenképpen elismerendőek. "Megszállottan szeretem az alkoholtilalom korszakát, ezért egy valóra vált álom, hogy ebben a filmben játszhatok." -osztotta meg Miller, és bizony minden szavát elhiszem. A korra jellemzően elegáns és vonzó, viszont mégis ott van a jellemében az a szeszélyesség, ami csak bajt hozhat udvarlóira. Mellette szerephez jut még a gyönyörű Zoe Saldana és a fiatal Elle Fanning is, aki a Neon démon után ismét egy elég elvont szerepet vállalt magára, ugyanis a drogfüggőből fanatikus hittérítővé avanzsált hölgy számos érdekes pillanatot fog okozni a filmben…
…sajnálatos módon pont az ilyen pillanatokból mutat keveset a film. Az éjszaka törvénye nem egy kimondottan rossz alkotás, viszont tipikusan az a produkció, amiről nem fogjuk tudni megmondani, hogy milyen célból jött létre. Vérbeli gengszterfilmnek távolról sem nevezhetjük, abban pedig, ami lenni szeretne, nevezetesen egy lassabb, okosabb, üzlettel és politikával megbolondított zsánerfilm, teljesen megbukik. Azonban a Fekete mise, Legenda és Ben Affleck legújabb rendezése után kezdek egyre biztosabb lenni abban, hogy talán a téma forrásai végesek.