Guy Ritchie a brit gengsztervígjátékokkal tette le a hírnevét a '90-es évek végén (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső), majd a 2000-es évek elején (Blöff), hogy aztán a Revolverrel és a Spílerrel némileg egyensúlyozza az első két próbálkozás sikerét. Ritchie eközben befutott Hollywoodban, volt egy hosszas afférja Madonnával, ami úgy tűnt, hogy negatív hatással volt a rendező filmjeire is.

2020 januárjában került a magyar mozikba az Úriemberek, ami lényegében Ritchie visszatérése volt a gyökerekhez, hiszen ismét az angliai alvilág hírhedt és híres figuráinak kalamajkáját mesélte el a szokásos módon. Ezúttal azonban a Revolverrel és a Spílerrel ellentétben többen csettinthettek elismerően.

A pozitív visszajelzések végül oda vezettek, hogy 4 évvel később a Netflixen egy nyolcrészes sorozattal bővült ki az Úriemberek univerzuma. Bár a bővülést itt nagyon lazán kell értelmezni, mert aki esetleg a 2020-as filmből megismert karakterek felbukkanására számítana, az csalódni fog. Ritchie csupán annyit erősített meg, hogy mindkét története ugyanabban a világban játszódik, ám ez konkrét crossovert nem eredményezett. Ami azért nem akkora nagy baj, mint elsőre tűnhet.

Eddie Hornimant (Theo James) hazarendelik Angliába az apja halálos ágyához. A családfő a fiatalabb fiú hazatértét követően nem sokkal békésebb vizekre távozik, az életben maradt családtagokat pedig nagy lázban tartja a végrendelet kimenetele. Mindenkit, kivéve Eddie-t, aki természetesen ennek megfelelően megüti a jackpotot, hiszen bátyja, Freddy (Daniel Ings) helyett ő örököl minden lényegest a családi örökségből.

A testvérek mit sem tudnak arról, hogy valójában miből is ered a család lenyűgöző vagyona, ám Eddie, immáron hivatalos örökösként megismeri a titkot: kiterjedt birtokuk alatt marihuánát termeszt a hírhedt Glass-család, akit éppenséggel Susie (Kaya Scodelario) képvisel, miután apja egy luxusbörtönből próbálja fenntartani birodalmát. Eddie igazi újoncként csöppen bele a törvény túloldalán folytatott mindennapi játszmákba, miközben mielőbb szeretne véget vetni ennek az illegális üzletnek, ám ahogy azt már Ritchie korábbi történeteiből is megismerhettük, ez egyáltalán nem annyira egyszerű, mint ahogy le van írva.

Theo James már A Fehér Lótusz második évadában megcsillogtatta színészi képességeit, ám ezúttal egy teljesen más karaktert kelt életre a kisképernyőn. Az ő figurája egyben a néző avatárja, elvégre Eddie-vel együtt nekünk is semmitmondóak a gengszternevek, elsőre legalábbis, így azok bemutatása az évad folyamán nem tűnik erőltetettnek.

Ritchie mindig is értett ahhoz, hogy a kesze-kusza szálak a fináléra összeérjenek. Ezúttal azonban nem két órában kellett elvarrnia a szálakat, hanem majdnem nyolcban, így ennek megfelelően sokkal több tipikus, ám mégis egyedi színfoltja jelenik meg a gengsztervilágnak. Mélyen vallásos bűnszervezetek, akiket maga "Jézus" irányít, vándorcigányok, akik a Blöffhöz hasonlóan sokkal kompetensebbek a látszatnál, pénzmosók, luxusautó-kereskedők, és persze Mr. Johnston (Giancarlo Esposito), akinek rátermettségét az őt alakító színész kiléte miatt már a kezdetektől nem tudjuk figyelmen kívül hagyni.

Eddie és Susie párosa marad azonban a sorozat szíve és lelke, és a kettőjük közti kémia jól működik, még ha ironikus módon a szezon java része arról szól, miként akarnak egymástól megszabadulni. Ritchie egyik legnagyobb bravúrja azonban az, hogy a tipik gengszter alkat Vinnie Jonesnak ezúttal egy sokkal visszafogottabb, de mégis autentikus karaktert adtak - ha valamire, erre aztán egyáltalán nem számítottam.

Az Úriemberek sorozatformátumban is szórakoztató lett, ám még Ritchie tapasztalata is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az első évad kiegyensúlyozott részekkel szolgáljon. Az évad közepe táján érezhető igazán, hogy csak az idő múlásának érzékeltetése miatt látjuk azt, amit, ennek tükrében pedig talán meg lehetett volna spórolni egy-két részt. Azonban tegyük azt is hozzá, ha a legtöbb sorozatnak olyan lenne a hullámvölgye, mint az Úriemberek közepe, az még akkor is jóval megütné a legtöbb néző szórakoztatási mércéjét.

Az Úriemberek sorozat klasszikus Ritchie-történet, ám vitathatatlan, hogy a rendező-író-készítő Ritchie sokat fejlődött az 1998-as A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső óta. Karakterei kiforrottabbak, a poénok intelligensebbek, az ábrázolt erőszak pedig olykor átcsap művészibe is, a cselekményt pedig egy tudatos keretbe becsomagolva kapjuk meg (érdemes a végén belegondolni, hogy miért Eddie kapja meg az örökséget, és miért Susie a kapcsolattartó) - egyes fordulatokba és mellékszereplőkbe azonban olykor mintha még maga Ritchie is belekavarodott volna.

Ez utóbbi fel is veti a kérdést, hogy lesz-e második évad, azonban erre nem mer senki sem válaszolni, pedig lenne benne potenciál, a "nyitott befejezés" és egyes mellékszereplők sorsa is megalapozna egyet - ám elég csak Richie naptárára tekinteni, hogy lelombozódjon a lelkesedésünk egy közeljövőbeli folytatást illetően. Ennek azonban az összélményre nézve nincs hatása, hiszen ha csak ennyit kaptunk a Horniman család aláhullásából a gengsztervilágba, az is egy kompakt és teljes szórakoztatást nyújt, amit időről időre élmény lesz előszedni.