Ritkán fordul elő olyan, hogy egy film körül sorjáznak a negatív előjelek és az a végén rácáfol az előzetes elvárásokra. Ugyan J.J. Abrams előző két űrkalandjával sokan nem voltak elégedettek, elsősorban annak túlzott kalandjellege miatt, amely a közismerten humanista, intelligens sorozattal némiképp szembement, de sokan mégis aggódva figyelték a film körüli fejleményeket, amikor is a Halálos iramban-nal nevet szerző Justin Lin ragadta magához az Enterprise kormányrúdját hosszas huzavona után.
Erre csak rájátszott az első, nem túl jól sikerült előzetes, a forgatókönyvírói státuszt is betöltő Simon Pegg pedig nem győzött magyarázkodni, hogy a végső hangvétel a sorozat szellemiségét tükrözi majd, amire rátett még két lapáttal a Chekovot alakító Anton Yelchin tragikus (és értelmetlen) halála egy hónappal a film premierje előtt, valamint Sulu karakterének a coming outja, amitől az eredeti figurát alakító George Takei - a készítők legnagyobb megrökönyödésére - el is határolódott. Ahogy mondani szokás: Innen szép nyerni!
Szerencsére a Mindenen túl játszi könnyedséggel nyeri a nyári blockbusterversenyt (tegyük hozzá: nincsen nehéz dolga): egyszerre végtelenül intelligens és izgalmas, megtalálható benne a sorozat humánuma és az Abrams filmekre jellemző, végletekig feszített akció. Sőt, mi több, Lin a masszív (értsd: MASSZÍV) akciójelenetekbe nem kevés kreativitást is feccölt, amelyek mégsem rugaszkodnak el különösebben sem a fizikától, sem a Gene Roddenberry alkotta valóságtól.
Emellett a 2009-ben indított reboot legaktuálisabb darabjává is válik kérdésfeltevéseivel: a nehezen kiharcolt béke mindenki számára megnyugvást hoz? Mi a nehezebb? Mások örökébe lépni, vagy a saját utunkat járni? Újdonsült karakterei pedig szépen idomulnak mindehhez, mégha összetettségük nem is feltétlenül verdesi az egeket, míg a régiek (akik tulajdonképpen újak) eddig ismeretlen oldalukról mutatkoznak meg. A Kingsman pengelábú amazonja, Sofia Boutella ezúttal egyszerre vad és érzékeny, Idris Elba öt tonna sminkből ki sem látszó antagonistájáról pedig szépen, fokozatosan adagolják az információkat, így még a végjátékban is érhetik meglepetések a nézőt. A legénység tagjai pedig szépen adogatják a szűkös játékidő alatt egymásnak a stafétabotot, amelyben igazán Spock és a minden eddiginél zsörtölődőbb McCoy doki párosa, valamint a zsivány kapitány kabátját végre maga mögött hagyó, tépelődő Kirk tud érvényesülni, miközben a többiek is megkapják a maguk rivaldafényét.
De egy 50 éves, jubileumi epizódnál elengedhetetlen a nosztalgia, amelybe ezúttal nem kevés keserűség vegyül, és nem csak Anton Yelchin élénk tekintetét és játékos Chekovját látva, hanem ahogy Leonard Nimoy előtt is leróják a tiszteletüket, miközben a sorozat rajongói is megkapják a maguk kis utalásait. Szerencsére a Mindenen túl az előző résszel ellentétben nem válik egy idézetgyűjteménnyé, hanem megpróbál végre saját utakra lépni, és nem kizárólagosan neves örökségéből megélni.
Az új Star Trek egyértelműen a meglepetések filmje és nem csak azért, mert halálos iramban pont Justin Lin húzta be a kéziféket (noha nem eléggé), hanem mert sikerrel bebizonyítja, hogy a külcsín mellé éppúgy elfér a minőségi tartalom, a fiatalos stílus és a hatalmas szív, átlagnézőknek és trekkie-knek egyaránt. Az Enterprise hídja 50 év távlatából - ha nem is volt mindig makulátlan, de - ismét ragyog, ahova bármely mozirajongó örömmel szállhat fel az elkövetkezendő évtizedekben is.
Értékelés: 90%
Kiknek ajánljuk?
- Akik a látvány mellé tartalmat is elvárnak!
- Sci-fi rajongóknak!
- Akik szerint Zachary Quinto továbbra is egyszeri és megismételhetetlen csoda!
- TREKKIE-KNEK!
Kiknek nem?
- Akik szerint egy igazi űrkalandhoz fénykard is dukál!
- Megrögzött Eredet fanoknak!
- Akik szerint túlontúl hamis világképet sugall!
- Akik Michael Giacchino zenéjétől csodát vártak!