Paul Feig neve nem feltétlen garancia a minőségre, ezt ismerjük el - hiába aratott hatalmas sikert a Koszorúslányok, azt hiszem mások nevében is mondhatom, hogy nem feltétlen egy mindenki szájízének megfelelő komédiáról beszélünk. Humora harsány, itt-ott kimerül a fekália-viccekben, karakterei sokszor meglehetősen irritálónak mondhatók, néhol feleslegesen vulgáris a nyelvezet.
Ugyanez vonatkozik a Női szervek, illetve A kém című filmekre is: két film, aminek megvannak a maguk pillanatai, humoruk milyensége azonban befogadótól függően persze, de nagy általánosságban hullámzó. Tagadhatatlan azonban, hogy A kém már ennek ellenére is sokkal átgondoltabbnak bizonyult, forgatókönyvét a spionzsánert értő és ismerő kezek gyártották, a kamera mögött pedig Paul Feig személyében egy olyan rendezőt üdvözölhettünk újra, aki női szereplői iránti érezhető lelkesedésén túl akciójeleneteket is megtanult rendezni. Ilyen irányból megközelítve talán érthető a Szellemirtók all-female rebootját illető óvatos lelkesedésünk és bizakodásunk.
Feig Szellemirtók-ja reboot lévén - értelemszerűen, ahogy az a trailerekből is kiderült - egy teljesen új gárdát vonultat fel, amelynek csak minimális köze van az eredeti bandához. Esetünkben is megvan ugye az ügyeletes geek-karakter (Kate McKinnon), akinek minden technikai tudás a birtokában van, van egy szkeptikus (Kristen Wiig), van egy lelkes (Melissa McCarthy) és van egy kívülálló (Leslie Jones), aki később csatlakozik a csapathoz, de ezek csupán a betöltött szerepek, apró jellemzők. Egyik színésznő sem próbálta meg leutánozni Bill Murray, Harold Ramis, Dan Aykroyd vagy Ernie Hudson karakterisztikáit - ez nyilvánvalóan eleve halott ötlet lett volna, ennél Paul Feig okosabb ember. Abból indult ki, hogy ha a '84-es mozi az akkor épp legviccesebb pasikból válogatta össze csapatát, miért ne lehetne ezt megtenni 2016-ban ugyanezt, csak nőkkel? Nem ördögtől való a gondolat és bár az eredmény messze van a tökéletestől, azért sok szégyenkezni valója nincs.
Kezdjük a kevésbé jóval: a film humora a rendező előző filmjeihez hasonlóan harsány (amolyan PG-13 módra), a poénok fifty-fifty arányban találnak be, a cselekményének váza jóformán megfeleltethető az eredeti filmének (ilyen téren is jobban elrugaszkodhatott volna az alapoktól), a történetet pedig egy-két húzást leszámítva nem éreztem túl hangsúlyosnak. Az ellenlábas karakterét azonban eltalálták és valahol félelmetesen emlékeztet azokra a főként amerikai filmes fórumokon megtalálható szomorú és agresszív egyénekre, akik például jelen írás tárgyának alkotóit is fenyegető üzenetekkel bombázták. Ez a film azonban inkább a csajokra alapozza magát és minden más kevésbé válik hangsúlyossá.
Ebből fakadóan jöjjön az, amit eltalált a rendező: a négy főszereplő (Melissa McCarthy, Leslie Jones, Kristen Wiig, Kate McKinnon) szellemirtás terén való kezdeti próbálkozásaik és későbbi profi seggberúgásaik szórakoztatóak, mely a köztük lévő kémiára is alapozódik. Messziről kitűnik, hogy jól érezték magukat a bőrükben és élvezet volt egymás társaságában forgatniuk - így nézőként is könnyedén elengedi magát az ember akkor is, amikor a cselekmény nem halad előre, hanem csak nézzük ezeket az embereket, ahogy viccelődnek és táncolnak. Laza szövegek helyett tehát inkább az adja a film legfőbb humorforrását, hogy jólesik nézni ezeket a vidám hölgyeket, amint hülyülnek.
Hülyülésben pedig nagyon jók: McCarthy hozza a maga formáját nagyszájúságával és mások csesztetéseivel (szegény ételfutárt párszor kiokítja), Leslie Jones szórakoztató a keményvonalas, szigorú megjelenésével, Kristen Wiig pedig aranyos, de a pálmát Kate McKinnon geek-je viszi, aki szinte minden arcrezdülésével képes elvonni a figyelmet partnernői elől. Karaktere egy igazi jelenség, akit öröm nézni és öröm hallgatni, jelenléte pedig ha nem is kárpótol minket a film problémáiért, hajlamosak vagyunk elnézni őket. A csajok mellett persze nem szabad elmennünk szó nélkül Chris Hemsworth idióta asszisztense mellett, akinek elhülyítését bár sokszor túlhúzták az alkotók, azért el tudnám képzelni őt még több komédiában.
Feig a látványra is nagy hangsúlyt fektetett (ez az első filmje, ahol ilyen nagy volumenű speciális effektusokkal operál) és nem vall szégyent: kísértetei ijesztőek és - főként a fináléban - szép nagyok, akcióiban van elég nafta, a protonnyalábok támadása valóságos cukorka a szemnek, megadva a magáét annak, aki egy jóízű popcorn-látványosságra vágyik a moziban. Elég menő momentum van a finisben ahhoz, hogy jó szívvel emlékezzünk rá, és itt megint meg kell említeni McKinnon-t, aki pofátlanul elviszi mindenki elől a show-t. Igen, még a cameózó Bill Murray és Dan Aykroyd elől is, akiket jó volt látni, de tulajdonképpen feleslegesen bukkantak fel és semmi érdemi funkciójuk nem volt a filmben.
Összességében Feig filmje meglehet, hogy nem lesz klasszikus, de tisztességes mókázás kerekedett belőle pazar látványvilággal és négy tökös, elhivatott és vicces nőszeméllyel. Erősen kétlem, hogy az év végi listámon szerepelni fog, de örülök, hogy a férfiak mellett végre nők is képviseltethették magukat szellemirtásban, ezzel megannyi ifjú hölgynek példaképet állítva - ebben pedig nincsen semmi rossz. Éppen csak reménykedek abban, hogy a következő nekifutás még jobb lesz. Mert hogy szívesen néznék folytatást ezzel a négy csajjal a főszerepben, az biztos.
Értékelés: 75%
Kiknek ajánljuk?
- Azoknak, akik szívesen hallják újra azokat a jól ismert taktusokat.
- Azoknak, akik nem riadnak vissza annak gondolatától, hogy más karaktereket lássanak kedvenceik helyett.
- Azoknak, akik még nem ismerik Kate McKinnon-t és azoknak, akik már ismerik és tudják, mire számíthatnak tőle!
Kiknek nem ajánljuk?
- Azoknak nem, akik egy cseppet sem bírják Paul Feig filmjeit.
- Azoknak nem, akik nem elégednek meg azzal, hogy kedvenceiket csupán egy cameo erejéig lássák újra.