Rögtön az elején tartozom egy coming outtal (nem, nem olyannal!): a Némó nyomában nem tartozik a kedvenc Pixar-meséim közé. Tessék! Kimondtam. Félreértés ne essék! Andrew Stanton munkája minden percében zseniális, szereplői bájosak és jópofák, az animáció pedig mai szemmel nézve is szemkápráztató. Egyszerűen csak nem tudott annyira a szívemhez kerülni, mint mondjuk a Toy Story-k, A Hihetetlen Család, vagy a Fel!, nem is beszélve az Agymanókról. Vélhetően ebben közrejátszik Andrew Stanton személye is, aki némileg átbillen azon a kényes egyensúlyon, ami egy ilyen animációsfilmben a dráma és a gyerekeknek szánt könnyed szórakoztatás között szükséges, előbbi javára. (Ebből sejtheted is kedves olvasó, hogy a Wall-E-val hasonlóképp vagyok.) Ettől persze még animációs munkái tele vannak szívvel és lélekkel, ami alól a Szenilla nyomában sem kivétel, mégha a frissesség hiányzik is belőle.
Persze ne is tagadjuk, hogy a Pixar már rég nem ugyanaz, mint bő 10 évvel ezelőtt. Míg 2010-ig mindössze egy folytatást (Toy Story 2) tudhatott magának, addig az elmúlt 6 évben elsősorban első sorban klasszikusaik franchise-á bővítésén dolgoznak. Akad köztük félresikerült merchandiseing gyártó (Verdák 2 és jövőre a 3), kellemes nosztalgiázás (Szörny Egyetem) és könnyfakasztó mestermű (Toy Story 3) is. Szenilla családkeresése valahol az utóbbi kettő között foglal helyet, ugyanis jól láthatóan annak struktúrájára épít és (szerencsére) fordítja azt ki magából. Elvégre a rövidtávú memóriagondokkal küszködő kis doktorhal volt az első rész legszórakoztatóbb mellékkaraktere (a vegán cápák mellett) úgy, hogy közben nem tudtunk meg róla semmi érdemlegeset. Míg ott azonban egy rettentő bájos poénforrás volt, ezúttal a film keserű premisszájaként szolgál kis memóriazavara.
Stantonék pedig erre felhúzva ügyesen csavartak egyet az első rész felépítésén: ott párhuzamosan zajlott egy road movie és egy heist mozi, itt pedig vegyítették a kettőt egymással. Szenilla szülőkeresése a rehabilitációs központ labirintusrendszerében ügyesen rímel a kis doktorhalnak a memóriagondjaiból való kitalálására. Sajnos ezzel együtt viszont borultak az arányok is és annyira Szenilla kerül a középpontba, hogy Pizsi és Némó (de főleg utóbbi) kálváriája elsikkad.
Ugyanakkor az új szereplők és a film velük együtt hordozott üzenete nagyon is aktuális tudott maradni. Hank-től, a hétkarú poliptól kezdve, Bénin és Sorson, az echolokációjával küszködő beluga bálnán és a vaksi cetcápán keresztül Becky-ig a… nos, valóban kattant szárnyasig - nem is beszélve Pizsi továbbra is megmaradt neurózisáig - mindegyik karakter rém szórakoztató. Emellett - a főszereplővel az élen - megtanítják a nézőt (kicsit és nagyot egyaránt) arra, hogy bármilyen fogyatékkal is születünk, bármilyen hátránnyal is indulunk az életben, képesek vagyunk azt az előnyünkre fordítani, lehetséges mindezekkel együtt, teljes értékű életet élni.
Hogy elcsépelt? Meglehet, de a legkisebb mértékben sem tűnik annak, mert Stantonék kellő hozzáértéssel szövik bele a történet szövetébe és a karakterek jellemébe. Egy olyan korban mesélnek toleranciáról, önmagunk és mások elfogadásáról, amikor ez még mindig nem tűnik egyértelműnek az emberek részéről. Talán nem véletlen, hogy pont a homo sapiensek megítélése - akik most még inkább statiszta szerepre kárhoztattak - ebben a filmben úgyis negatív tudott maradni, hogy nincs egy érdemi szereplő sem közöttük akár pozitív, akár negatív irányban, leszámítva pár "állatsimogató" kis lurkót. A környezetszennyezés, vagy a természet kiárusítása is, ha leheletfinoman, de felbukkan, amely egy valóban sokrétű alkotást eredményez.
Talán pont ezért, a kicsik kevésbé fogják élvezni (gyerekekkel néztem, és az utolsó harmadban már jelentősen fészkelődtek), ami a legeltaláltabb új figurában, Hankben nyilvánul meg. A folyamatos szökésben lévő, magát mesterien álcázó polip (tessék csak végignézni a stáblistát!) túlontúl cinikus és mogorva ahhoz, hogy vele legyen tele a kisebbek szobája a takarótól a tolltartóig. Viszont az alkotás mindezek ellenére is rettentő pozitív, tele élettel és szeretettel, ami ha nem is válik felejthetetlenné, a feledés homályába sem fog egykönnyen veszni.
Értékelés: 85%
Kiknek ajánljuk:
- Az első rész és Kautzky Armand rajongóinak.
- Mindenkinek, aki úgy érzi, kicsit is más.
Kiknek nem ajánljuk:
- Víziszonyosoknak!
- Polipoknak!