Idén is több helyszínen, közel három hónapig folytak az HBO magyar sorozatának forgatási munkálatai. Az Aranyélet első évada hamar a nézőközönség kedvencévé vált és nem csak hazánkban, hanem az országhatáron kívül is pozitívan fogadták: összesen 18 országban - többek között Lengyelországban, Csehországban, Norvégiában, Finnországban, Dániában, Svédországban - mutatták be a krimi-drámát. Bár az új évad utómunkái még hátra vannak, a most elkészült képkockák garantálják, hogy a második szezon az előzőnél is izgalmasabb lesz, a képernyők előtt ülőknek pedig olyan moziélményben lehet részük, amilyet más magyar produkciókban eddig biztosan nem láthattak. Novembertől újra részesei lehetünk a Miklósi család mindennapjainak, és végre az is kiderül, hogy kinek van leginkább félnivalója a rendőrautó érkezésétől.
Még cselekményesebb lesz Miklósiék élete
A budapesti és vidéki forgatásokon néhány újságíró is ízelítőt kaphatott a produkcióból, így az eddig megjelent fotós és videós beszámolók már előrevetítették, hogy akciójelenetekből és izgalomból nem lesz hiány. Az ízelítőkben láthattuk Miklósi Attilát (Thuróczy Szabolcs) AK-47-es gépfegyverrel lövöldözni a belvárosban, Hollós Endrét (Anger Zsolt) aranyszínű pisztollyal a kezében, Márk (Olasz Renátó) is bejelentkezett a kerületi bíróságnak helyet adó Markó utcából, de Janka (Ónodi Eszter) és Mira (Döbrösi Laura) tekintete is árulkodó volt a forgatási fotókon: nem lesz könnyebb az életük.
A rendezőkkel, Dyga Zsomborral és Mátyássy Áronnal együtt az Oscar-díjas Saul fiát jegyző Laokoon Filmgroup is keményen dolgozott az Aranyélet sikerén. "Véget ért megint egy csodálatos kaland, amely során 79 forgatási napon át, több mint 120 ember folyamatos kreativitása, szaktudása és odaadó lelkesedése létrehozott egy újabb fantasztikus évadot. Ez az elképesztő energia számomra biztosíték arra, hogy ez az évad még izgalmasabb és komplexebb lesz, mint az első volt" - mondta Stalter Judit producer, de társproducere, Fodor Judit is büszke a nyári munkára: "Lefutottunk két maratont, leizzadtunk, sírtunk, nevettünk, egy család lettünk. Örök élmény marad."
Závorszky Anna, az HBO producere így összegezte a stáb mögött álló hónapokat:
79 nap forgatás, 859 jelenet, 1000 munkaóra, 75 helyszín, 150 szereplő, alkalmanként 24 órás üzem, vidéki forgatások, kaszkadőrjelenetek és számtalan nem várt zivatar jelentett extra kihívást az elmúlt négy hónapban, de tudtuk, hogy megéri, hiszen olyan anyagot hozott létre a stáb, amitől el fognak ájulni a nézők.
A 79 nap alatt olyan nagyszerű színészek bukkantak fel a forgatáson, mint Végh Zsolt (Gáll Feri) Danís Lídia (Jakab Erika nyomozó), ifj. Vidnyánszky Attila (fiatal Attila), Waskovics Andrea (fiatal Janka), Kovács Tamás (fiatal Hollós), Fehér László (fiatal Gáll Feri), Farkas Franciska (Oszi), Rajkai Zoltán (Zebegényi Géza ügyvéd), Hevér Gábor (Szendrák Dénes ügyvéd), Németh Lala (Gáll Bianka), Fekete Lovas Zsolt (Mátyás Pisti), Nagypál Gábor (Gyepa) és még sokan mások. Van pár érdekes videóanyag is a forgatással és a karakterekkel kapcsolatban, mutatjuk őket szépen sorban:
Werk videók a forgatásról:
Karaktervideók:
Az Aranyélet második évada novemberben kerül képernyőre az HBO műsorán, illetve elérhető lesz az HBO GO-n - az HBO online videótárában - ahol a más sorozatok mellet az Aranyélet teljes első évada is elérhető és bármikor visszanézhető.
(Fotó kredit: HBO / Sághy Tímea)