Anélkül, hogy mélyebb politikai elemzésekbe bocsátkoznánk - ez persze nem is feladatunk -, azt egyszerű hírolvasóként sem nehéz látni, hogy egyre több országban kapnak erőre félautoriter vagy akár teljesen diktatórikus rezsimek.
Természetesen minden berendezkedésnek megvannak a maga nemzeti sajátosságai, ám egyre gyakrabban merült fel a kérdés, hogy vajon kitapinthatóak-e olyan általános jellemvonások, amely összekötik a rezsimeket? Az HBO sorozatának teljesen nyilvánvaló kiindulópontja, hogy bizony, vannak ilyenek, és ha némi humorral, de azért komolyan véve ábrázolják őket, megérthetünk valamit a rendszerek működéséről.
Ünnepre gyűlik a meg nem nevezett európai diktatúra lakossága. Aznap van az évfordulója annak, hogy Elena Vernham (Kate Winslet) kancellár vezette párt megszerezte a hatalmat. És azóta mindenkinek sokkal jobb…. legalábbis erről próbálja magát meggyőzni a vezető. Közben azonban egyre kínzóbb tévképzetekkel küzd és könnyen lehet, hogy betegség is veszélyezteti az életét. Valahogy tehát kapcsolatot kellene teremtenie az ország lakosságával, és ez nem olyan egyszerű, mint gondoltuk.
A rezsim legnagyobb kérdése az volt, hogy hogyan viszonyul a széria az aktuális eseményekhez. A szatírában mindig ez a fő dilemma: mennyire lehet direktnek lenni, jobb-e, ha mindent konkrétan kimondunk vagy áttételesen kell üzenni, hogy a néző számára a felfedezés is intellektuális élmény legyen? Stephen Frearsék szerint a válasz nagyjából egyszerre a mindkettő és az egyik sem, és meggyőződésem, hogy ebből fakad a sorozat egyelőre meglehetősen visszafogott kritikai visszhangja is. A rezsim nem elég direkt ahhoz, hogy mémesüljön és lehessen belőle idézgetni a közösségi médiában, de nem is rendelkezik olyan mélységgel és megvilágító erővel, hogy valóban komoly felismerésekre juthassunk általa.
Persze mindkét oldalra vannak kikacsintások: bizonyos poénok ismerősök lehetnek a hírekből, akkor sem járunk messze az igazságtól, ha a szériában megjelenő betegséget a covidhoz kötjük, illetve sokunknak ismerős lehet, ahogy Kate Winslet karaktere a nyugati gyarmatosításról és a NATO béklyójáról beszél. Azt azonban egyelőre nagyon nehéz látni, hogy mi lesz ennek a szériának a fő csapásiránya, mit akar majd elmondani azon felül, hogy ezek a rendszerek minden ember lelkét felőrlik, ugyanakkor a humor ilyen szempontból jó eszköznek tűnik. A készítők nem politológusok, de nem is játsszák azt.
Persze valahol igazságtalan is ezt számonkérni az első részen, ami egyébként egy pilot alapvető feladatait könnyedén teljesíti. Jó az alaphelyzet, az ünnepség megadja a hangulatot, Kate Winslet pedig nem tud rosszul játszani, most is kiválóan alakítja a saját jelentősége alapján szépen lassan összeomló diktátort. De a mellékszereplőgárda is ígéretes, elég csak kiemelni az Oscar-jelölt Andrea Riseborough-t.
Én nem tudok annyira kegyetlen lenni ezzel a sorozattal, mint sokan, szerintem bőven lehet még ebből egy jó széria. De bizonyos kérdésekre hamar választ kell adni, különben megint a sok szék közül a padlóra esete fog fennállni.